Helyreállítják a füleki vár kétszáz éve elzárt részét

Fülek önkormányzata helyreállítja a vár legrégebbi, 12-13. századi, rossz műszaki állapotban lévő részét; emellett a felső várban, a jelenleg nem látogatható Óratoronyban egy kilátó is épül - tájékoztatta Fülek Város Hivatala csütörtökön az MTI-t.Mint a közleményben írták, a város 2003 óta folyamatosan dolgozik a füleki vár helyreállításán. Ez idő alatt, főként az uniós forrásoknak köszönhetően, az alsó- és középső vár nagy részét felújították, beleértve a Bebek-tornyot, ahol a Vármúzeum található.

A vár történelmi épületeinek helyreállítása mellett a város teljesen új infrastruktúrát is épített, többek között parkolót és nyilvános vécéket a turisták számára.

Ugyanakkor a vár legrégebbi része, a felső rész, ahol 800 éves építmények is találhatók, még mindig rossz műszaki állapotban van - mutattak rá, hozzátéve, hogy az elmúlt években a vár alatti utcákra hulló kövek is problémát okoztak.

A városnak az évek alatt sikerült több mint 705 ezer eurós támogatást szereznie a felső vár helyreállítására, a projekt teljes költségét azonban több mint 767 ezer euróra becsülik. A beruházásra most a Szlovák Köztársaság Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztériuma a Szlovákia Program keretében százezer eurós támogatást ítélt oda Füleknek.

A munkálatok több építmény rekonstrukciós, konzerválási és restaurálási munkálatait foglalják magukban. A projekt része a Hajdútorony, a felső várba vezető, jelenleg a falak rossz műszaki állapota miatt lezárt folyosó, az Óratorony, a román kori palota keleti része és a felső vár udvarán lévő malom helyreállítása. A fő látványosság a 16. századi Óratoronyban megépülő kilátó lesz. Mint kiemelték, a torony eddig még soha nem volt megnyitva a közönség előtt.

A projekt célja nem csak az, hogy megmentse Fülek legértékesebb kulturális emlékét, hanem az is, hogy növelje vonzerejét a turisták és a helyiek számára - hangsúlyozták.

A várat évente átlagosan 28-30 ezer ember látogatja. Ennek mintegy a fele külföldi turista, főként Magyarországról.
A munkálatok a felső várban várhatóan jövő tavasszal kezdődnek és novemberig tartanak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com