Hét premier a 2018/2019-es évadban a Budapesti Operettszínházban

Hét premier szerepel a Budapesti Operettszínház 2018/2019-es évadában - mondta el Lőrinczy György főigazgató kedden Budapesten.Kiemelte: az Operettszínház következő évada a magyar történetekről és magyar szerzőkről szól. Az új bemutatók között lesz Szabó Magda Tündér Lalája, Szerb Antal A Pendragon legendája, valamint Raymond J. Lustig és Matthew Doherty Semmelweis című darabja is. Ez utóbbi magyarországi bemutatója a Bartók Plusz Operafesztiválon lesz júniusban a fesztivál és a Budapesti Operettszínház közös produkciójában.

    
A Semmelweis című operát szeptember 28-án mutatják be a Raktárszínházban.

A rendező, Boross Martin hangsúlyozta: az oratorikus mű a főszereplő önmagával és a világgal hadakozó pszichéjében kalauzolja majd a nézőket a valóság, a rémálmok, a fikciók mezsgyéjén. Zenés mesejáték készül Szabó Magda Tündér Lala című könyvéből Szenteczki Zita rendezésében, a dalszövegeket Závada Péter írta. A darab bemutatója október 25-én lesz a Kálmán Imre Teátrumban.
    

Vitathatatlanul aktuális történet Szabó Magda meséje, hiszen az elfogadásról, a bátorságról és odaadásról szól - emelte ki Szenteczki Zita. Jövő májusban lesz Szerb Antal kultikus regénye, A Pendragon legenda musicalváltozatának bemutatója az Operettszínházban. A rendező, Somogyi Szilárd kiemelte: a misztikus krimi fő kérdése, hogy "van-e jogunk, nekünk embereknek elvenni egy másik ember életét".
    

Lőrinczy György kitért arra is: az Operettszínház szeptember 20-án mutatja be az István, a király rockoperát Székely Kriszta rendezésében. Szintén műsorra tűzik az ősszel induló évadban a színház legendás igazgatója, Fényes Szabolcs Maya című darabját Fischl Mónika és Bordás Barbara címszereplésével. Szerepel a bemutatók között Molnár Ferenc színműve, a Liliom alapján készült Carousel című musical is, amelyet 2019. áprilisban láthat a közönség. Kálmán Imrétől a Marica grófnőt állítja színpadra az Operettszínház 2019. júniusban - tette hozzá a főigazgató.
   

Lőrinczy György a sajtótájékoztatón megköszönte Kerényi Miklós Gábor, a színházból zaklatási ügyei miatt elbocsátott korábbi igazgató, és művészeti vezető több évtizedes munkáját. Hozzátette, Kerényi Miklós Gábor öt rendezése közül hármat szeretnének műsoron tartani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com