Hétfőn kezdődik a Babel Sound világzenei fesztivál a balatonboglári szabadstrandon

Hétfőn kezdődik a Babel Sound világzenei fesztivál a balatonboglári szabadstrandon; az egy hétig tartó rendezvényen 46 fellépővel és számos gyerekprogrammal várják a látogatókat.A fesztivál célja, hogy találkozzanak a különböző országok előadói, és új formációk, új produkciók szülessenek - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

    
Viszt Viktor, a Babel Sound kommunikációs igazgatója a műsorban elmondta, hogy a hozzájuk érkező zenészek a hétvégére már "egy nyelvet beszélnek", jó kapcsolat alakul ki közöttük. Mint mondta, arra törekednek, hogy megőrizzék a fesztivál családias hangulatát. Az idén 18 országból hívtak meg előadókat, nemcsak a fellépésük, hanem a fesztivál teljes idejére. Argentínából, Indiából, Szenegálból és Chiléből is érkezik előadó.
    

Hozzátette, hogy esténként koncertekkel, konkrét programmal várják a közönséget, napközben pedig művészeti alkotótáborként működnek. Elmondta: a fesztiválnak 46 fellépője van az idén, kiemelte a bolgár Belonogát, amely a Transglobal World Music Chart 5. helyezettje volt, továbbá a holland Bandgladesht, amely éjszaka, a saját sátrában lép fel egy performansszal.
    

Az interaktív világzenei fesztiválon, amelyet július 15. és 21. között rendeznek meg a Platán Strandon, többek között flamenco-táncház, gasztronómiai programok és számos gyerekprogram, köztük indiai játszóház is várja az érdeklődőket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com