Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete

Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete, melynek keretében országszerte 376 településen mintegy nyolcszáz programmal várják az érdeklődőket - mondta el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Bereczki Ibolya, aki egyben a programsorozat megálmodója is, hozzátette: céljuk, hogy megmutassák a közösségekben rejlő erőt, emellett a kezdeményezés fontos aspektusa a közösségek fejlesztése kutatásokkal és képzésekkel. Kiemelte: csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 80 programmal készülnek a szervezők.

    
A projekt keretében meghirdetett tíz tematika közül a legnépszerűbb a rendezvénysorozat mottóját is adó "Együtt lenni, együtt tenni jó!". A témára jelentkezők egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenység megvalósítását vállalták - fűzte hozzá a főigazgató-helyettes. AZ Európai Unió által támogatott programsorozatot második alkalommal szervezi meg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
    

A programokról bővebben a Közösségek Hete honlapján, a www.kozossegekhete.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com