Hétvégén lesz a Budavári Könyvünnep

Ezen a hétvégén rendezik meg a 16. Budavári Könyvünnepet a budai Várban a Szentháromság téren, ahol a könyvbemutatók, dedikálások és író-olvasó találkozók mellett kulturális, zenei és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket péntek délutántól vasárnap estig - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Bauer Eszter szervező a műsorban felidézte, hogy a 16. Budavári Könyvünnep díszvendége Székelyudvarhely lesz, az idei fesztivál a júniusban elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító emléke előtt tiszteleg. Hozzátette: a színpadi programok között a Kaláka együttes Vannak vidékek címmel ad koncertet a Kossuth-díjas szerzőre, Budavár díszpolgárára emlékezve, míg a Virág Benedek Házban az író személyes tárgyait bemutató emlékkiállítás látható.    

    
Elmondta, hogy a fesztivál ideje alatt délelőttönként gyerekprogramok várják a legkisebbeket, lesz bábszínház, fellép Bognár Szilvia, a Mátyás-templomban pedig Berg Judit vezet sétákat A holló gyűrűje című könyve nyomán. A Mátyás király-emlékévhez kapcsolódó programok között kiállítás nyílik a Várnegyed Galériában, a Szentháromság téren pedig hagyományőrzők építik fel sátraikat, ahol Mátyás-korabeli zsoldos kompánia fog táborozni. Egy-egy nagy koncerttel zárnak minden estét, így fellép a Jazzical Trió, szombaton Szalonna és bandája, vasárnap pedig Für Anikó látható a színpadon.
    

A szervező emlékeztetetett arra, hogy a fesztivál keretében szombaton adják át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat, amelyet idén Tatjána Voronkina orosz műfordító nyert el. A fesztiválon könyvet vásárlók idén is karszalagot kapnak, amellyel kedvezményesen látogathatják a hat résztvevő budavári kulturális intézmény - a Budapest Történeti Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Hagyományok Háza, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete - programjait, kiállításait.
     

A részletes programkínálat a rendezvény internetes oldalán (www.konyvunnep.hu) olvasható.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com