Hétvégén rendezik meg a 15. Pápai Történelmi Napokat

Látványos hadijátékkal és számos kísérőprogrammal rendezik meg szombaton és vasárnap a Pápai Történelmi Napokat - tájékoztatta a rendezvény szervezője az MTI-t.15. Pápai Történelmi NapokTóth Kálmán, a rendező Pápai Huszáregyesület hagyományőrző zászlósa elmondta: augusztus 13-án szombaton délután három órától táboriélet-bemutató, első világháborús kiállítás, korabeli fegyverbemutató, filmhíradók, könyv- és bélyegkiállítás, valamint gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

Az este hatkor kezdődő hadijátékban közel hetvenen vesznek részt: Budapestről tüzérek és gyalogságiak, Sopronból és Pápáról huszárok, Győrből pedig lovas nemzetőrök érkeznek. Tóth Kálmán kiemelte: a történelmi játék végigkíséri a pápai Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred történetét a világháború kitörésétől az 1914. augusztus 17-i galíciai gorodok-satanowi ütközetig.

Másnap, vasárnap a Pápai Hősök Napján reggel koszorút helyeznek el a huszárezredet vezető Lubienski emlékművénél a Fő téren, majd a Szent István út - Esterházy út sarkán tartanak megemlékezést az első és második világháborús emlékműveknél.

Tóth Kálmán elmondta: a Pápai Történelmi Napokat tizenötödik alkalommal rendezik meg. A rendezvényen mindig a magyarság történelmének egy-egy szakaszát - például népvándorlás kora, lovagkor, végvárak kora, kuruc-labanc időszak, 1848/49-es forradalom - elevenítik fel azok pápai vonatkozásait bemutatva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com