Hiánypótló könyv jelent meg a szolfézsoktatás módszertanáról

Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban címmel hiánypótló módszertani szakkönyv jelent meg a Zeneakadémiához tartozó Kodály Intézet gondozásában, elismert, nagy tapasztalatú szerzőpáros tollából.

kz4Mint a hétfői budapesti könyvbemutatón elhangzott, a kötet a Kodály-módszerre - vagy ahogyan a szerzők szívesebben nevezik: Kodály-koncepcióra - épít, alapvetően gyakorlatias és nem tudományos beállítottságú, és kitágítja nagy elődjének, Dobszay László A hangok világa című hatkötetes sorozatának stíluskereteit azzal, hogy a klasszikus korszak mellett számos példát hoz a romantika és a huszadik század zenéjéből is.

Nemes László Norbert, a kecskeméti központú Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója méltatásában kiemelte: a hazai zenepedagógus társadalom már régóta vár egy hasonló módszertani szakkönyvre. Mint mondta, tanári munkájában máris használja a kötetet, mely reményei szerint mielőbb angolul is megjelenhet. Utalt a közelmúlt nagyszabású zenepedagógiai fejlesztőmunkájára is, melynek keretében a Zeneakadémia égisze alatt számos oktatási segédanyag, oktatófilm és tanulmány született, ezek kiadása jelenleg is zajlik.

A szerzők - Papp Károlyné és Spiegel Marianna - a könyvet bemutatva elmondták: alapvetően Kodály éneklésre és relatív szolmizációra épülő koncepcióját követték.

Az alapot a népdalok és az éneklés jelenti, de részletesen kitérnek a ritmuselemek tanítására, a készségfejlesztésre - ének, ritmus, dallamhallás, többszólamúság -, a stílusérzék fejlesztésére, a zenehallgatásra, az improvizációra, sőt a zenepszichológia bizonyos elemeire is - mondták el a könyvről, mely, mint hangsúlyozták, elsősorban gyakorlati segítséget kíván nyújtani a tanároknak, ezért tartalmaz például felkészülési tanácsokat és óravázlat-mintákat is.

Ittzés Mihály, a könyv szerkesztője kifejtette: reméli, hogy az új kötet erősíteni fogja a nagy múltú hazai szolfézsoktatás tekintélyét, amely iránt külföldről is élénk érdeklődés mutatkozik.
A könyv az Európai Szociális Alap és az Új Széchenyi Terv támogatásával jelent meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com