Hiányzik több mint 220 alkotás a brit parlament műgyűjteményéből

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: A nyilvántartások szerint nem találnak több mint 220 alkotást a brit parlament hozzávetőleg kilencezer darabos műgyűjteményéből.A parlament kollekciójának értékét legkevesebb 10 millió fontra (3,64 milliárd forintra) becsülik, a katalógusban azonban 224 mű, köztük festmények, rézkarcok és nyomatok mellett a "hiányzik" szó szerepel.

    
Az elveszett alkotások között van Robert Dighton festménye ifjabb William Pitt miniszterelnökről, a legfiatalabb, 24 éves korában kinevezett brit kormányfőről vagy épp William John MacLeod egy második világháborús olajképe. Nem találják John Stanton Ward egy rajzát, amely egy ajtónállót ábrázol a Lordok Házában. A művész munkái rendre több ezer fontért cseréltek gazdát a múltban.
    

A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy nem tudják, ellopták-e a műveket. A szakemberek szerint a "hiányzik" megjelölés még az 1980-as évekből maradt hátra, amikor jóval kevésbé volt megbízható a nyilvántartás. "Manapság már a múzeumi követelményeknek megfelelő adatbázist használunk, és sok esetben sikerült tisztázni az örökölt anomáliákat, de ez aprólékos és sok időt igénylő munka" - idézte a The Times című lap pénteken a hivatalos tájékoztatást.
   

A szakemberek remélik, a parlament több milliárd fontba kerülő felújítása alkalmat ad számukra több hiányzó mű megtalálására. "A restaurálás jelentős alkalom a parlament műgyűjteményének részletes áttekintésére, a katalógusbeli régi hibák tisztázására és egy jó dokumentációs gyakorlat alkalmazásának biztosítására" - fogalmaztak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com