HM: a Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A budai Várban, az egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épületében kap helyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető épület végleges otthona lesz a megújuló múzeumnak. A múzeum korábbi, Kapisztrán téri épülete ma már a Honvédelmi Minisztériumnak ad helyet - tették hozzá.
    

Emlékeztettek, az elmúlt hónapokban a múzeum - történetében először - a megszokottól teljesen eltérő környezetben és vadonatúj megközelítéssel rendezett "nagyszerű, minden várakozást felülmúló látogatószámmal bíró tárlatot" a budapesti Bálna Honvédelmi Központban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint elmondta: "a magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren".
   

Kifejtették, hogy a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület tetőszerkezete a II. világháborúban megsérült. Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig - tették hozzá, azzal együtt, hogy 2012-2014 között az épület részleges felújításon esett át: külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.
    

A közleményben azt írták, hogy a felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá: múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén.
    

A miniszter szerint szükséges, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Honvédséget és annak történetét, hiszen "múltunk tisztelete nélkül nincs jövőnk" - írták. A megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét - olvasható a HM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com