Hofi Géza-dalokkal készül László Boldizsár vasárnapi koncertjére

Egyebek mellett Hofi Géza dalaival készül László Boldizsár, azaz Boldi Az első 25 év című koncertjére, amely július 17-én, vasárnap este lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az énekes az MTI-nek hangsúlyozta: a Budapesti Nyári Fesztivál részeként megszervezett koncert nem törekszik átfogó képet adni egész eddigi pályafutásáról, mivel karrierje első 15 évét a Cotton Club Singers tagjaként töltötte, ezt az időszakot pedig már több más alkalmon felidézték az együttes egykori tagjai.

Hofi_Geza_650x433_

"A kezdetektől Fehér Gáborral képzeltem el ezt a show-t, és ha már ő adott volt, arra gondoltam, kipróbálnám egyszer, milyen ha csak pasik vannak a színpadon" - fogalmazott László Boldizsár. Hozzáfűzte: Fehér Gábor mellett Abebe Dániel, alias Bebe lesz a partnere, a trió pedig alapvetően a Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. által alkotott híres Rat Pack formációt megidézve készül egy rendkívül változatos műsorral, amelynek jelentős részét Hofi Géza dalai teszik majd ki.

A programot szvingbe átírt operadarabok is színesíteni fogják, emellett a tenorként is ismert László Boldizsár rengeteg geget, humort ígért a vasárnapi estére. Elárulta azt is, hogy a koncerten egy új dal is debütál: a "nagyon lírai és emelkedett hangvételű", szimfonikus kísérettel és elektronikus betétekkel is fűszerezett számot Hajós András és Dinyés Dániel írta.

"A dal kvázi egy önvallomás, amely szerint világ életemben gengszterrapper szerettem volna lenni, de az Isten nekem hangot adott, ezért nekem az éneklést kell képviselnem" - fogalmazott László Boldizsár. A dalból már készült stúdiófelvétel, a jövőben szeretnének egy klipet is forgatni hozzá.

Az énekes kitért arra is: ha egy dolgot kellene kiemelnie eddigi könnyűzenei karrierjéből, akkor az a Frank Sinatra dalaiból összeállított műsor lenne, amiből két koncert-DVD is megjelent 2002-2003-ban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com