Holland író kapta a női szerzőket díjazó brit irodalmi díjat

Yael van der Wouden holland író kapta a női szerzőket díjazó brit szépirodalmi elismerést The Safekeep című, hatvanas években játszódó regényéért - számolt be róla a BBC News.A zsűri a Women's Prize Trust által szervezett csütörtöki londoni díjátadó ünnepségen indoklásában az első regényével bemutatkozó író második világháború utáni Hollandiában játszódó művét "a feszültség és a történelmi hitelesség mesteri keverékeként" méltatta.

Kit de Waal, a szépirodalmi díj zsűrijének elnöke olyan "induló klasszikusnak" nevezte a regényt, amelyet "generációk fognak szeretni és értékelni". A tényirodalmi kategória díját Rachel Clarke-nak ítélték oda The Story of a Heart (A szív története) című könyvéért, amely egy szívátültetéssel kapcsolatban vizsgálja az érintett két családot. Egy kilencéves kislány, Kiera családját követi nyomon, aki autóbalesetben veszti életét, és egy kilencéves kisfiú, Max családját, aki egy vírusfertőzés miatt szenved szívelégtelenségben.

Kavita Puri, a nem fikciós díjról döntő zsűri elnöke elmondta, hogy a mű az egész testületet mélyen megérintette. "Clarke írása hiteles, gyönyörű és együttérző. A kutatás aprólékos, a történetmesélés pedig szakszerűen kidolgozott" - értékelte.

A könyvből tavaly brit tévésorozat is készült. Az évente átadott Women's Prize győztesei egyenként 30 ezer fontot (14 millió forintot) kapnak. A Women's Prize irodalmi díjat 1996-ban alapították, korábbi nyertesei között volt Zadie Smith, Tayari Jones és Barbara Kingsolver. A tényirodalmi kategóriát tavaly vezették be.

Az idei díjátadón az elismerés megalapításának 30. évfordulójának alkalmából életműdíjat is átadtak, amelyet június elején Bernardine Evaristónak ítéltek oda.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com