Holokauszt-emlékév - Kezdődik a X. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

A holokausztra való megemlékezés áll majd a középpontjában a X. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválnak, amelyet szeptember és november között rendeznek meg a Tisza-parti városban.

Ledniczky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke az MTI-nek elmondta: a fesztivál keretein belül a megemlékezés mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, fotó- és képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók is lesznek.
Kiemelkedő programokkal emlékeznek meg a 70 évvel ezelőtti holokausztról, amelynek mintegy 2800 szegedi áldozata volt.

Ennek jegyében szeptember 11-én avatják fel az Új Zsinagóga előtt azt a menórát, amelynek elektromos lángjai a díszkivilágítás ideje alatt végig égnek. Ezen részt vesz az izraeli nagykövet is, aki emlékező beszédet mond.
Ugyanezen a napon kezdődik egy izraeli hét is, amelynek első napján megemlékeznek az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25 éves évfordulójáról. Lesz egy kiállítás amelyet, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club és a Magyar-Izraeli Baráti Társaság közösen szervezett a szentföldi látogatásról tett fotóanyagból.

5636111121052413_szegedi_oszi_zsido_kulturalis_fesztivalKoncertet ad a Molnár Dixieland Band, Illényi Katica közreműködésével. A koncertek közül az elnök kiemelte a Szegedi Szimfonikus Zenekar fellépését, valamint az SZTE Zeneművészeti Karának kamarazenei előadását. A komolyzenei műsorok közül Bonczai Csaba Kossuth- és Liszt díjas gordonkaművész és Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész koncertje régi zsidó komolyzenei alkotásokat vonultat fel. A könnyűzenét kedvelőket Koncz Zsuzsa, Bródy János, Zorán, Gerendás Péter, Malek Andrea és Lerch István szórakoztatja majd. Első ízben operett- és musicaldallamok is felcsendülnek a fesztiválon. Nagy Imre szegedi zeneszerző a színészekkel zsidó zeneszerzők műveiből tart estet.

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club kiállítása mellett szerepel a kínálatban Sipos Judit és Macskássy Izolda festőművész tárlata is. A könyvbemutatók közt megismerkedhetnek az érdeklődők Benedek István Gábor új kötetével és a novemberben Kertész Imréről megjelenő kötettel is. A fesztivál zárása a XIX. Izraeli Vacsoraest lesz november 8-án.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com