Hoppál: számba vesszük a kulturális alapellátás előtt álló akadályokat

Önálló problématérképet állítanak fel a kulturális alapellátás előtt álló akadályok számbavételére - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Kulturális Alapellátás és Közösségfejlesztés Kerekasztala záróülésén a budapesti Néprajzi Múzeum dísztermében, szerdán.

m

Az államtitkár a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi ágazat szereplőit tömörítő szakmai munkacsoportok ülése után tartott összegzésében hozzátette azt is, hogy az értékes ötletek mellett felmerült problémák egy része más tárcákhoz tartozik, egyes kérdéseket pedig - köztük a kulturális életpályamodell kialakítását, a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak fizetésének emelését - más fórumokon igyekeznek rendezni.

A művészeti munkacsoport ülésén megfogalmazott javaslatokat Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója ismertette. Mint fogalmazott, a kulturális alapellátás célja kell legyen, hogy minden gyerek rendszeresen eljusson egymásra épülő, a művészet szinergiáit bemutatni képes, korosztályának megfelelő művészeti programokra. Ennek érdekében a szakmai szervezetek szerint erősíteni kell az alapfokú művészeti iskolákat, valamint a művészeti képzésnek a közoktatásban betöltött szerepét.

Emellett javasolják a közszolgálati média fokozottabb bevonását, vagy akár egy önálló kulturális média létrehozását. Véleményük szerint fontos a megfelelő minőségi szűrők kidolgozása, valamint az is, hogy a Nemzet Kulturális Alapnál (NKA) létrejöjjön egy külön kollégium a kulturális alapellátás támogatására - sorolta a javaslatokat Fekete Péter.

A közgyűjteményi ágazat képviselőinek javaslatait Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója összegezte. A szervezetek a beszámoló szerint kiemelték egy előzetes helyzetfelmérés fontosságát, valamint annak szükségességét, hogy extra források legyenek elérhetők a diák- és nyugdíjas csoportok utaztatásához a különféle gyűjteményekhez.

Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár a közművelődési munkacsoport javaslatát ismertetve rámutatott: meg kell találni azokat az embereket, legyenek akár a mára sok helyen eltűnt falusi értelmiség még fellelhető képviselői, akiknek a segítségével egy-egy közösség, település eredményesen bevonható a kulturális alapellátás rendszerébe.

A szekció ülésén felmerült problémaként az is, hogy miközben szinte minden kistelepülésen van falunap vagy kisebb fesztivál, az igazán tartalmas, mindennapi kulturális élet megszervezése a legtöbb helyen komoly akadályokba ütközik.

A 2014 szeptemberében az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére életre hívott Kulturális Alapellátás és Közösségfejlesztés Kerekasztala szerdai, harmadik ülésén több mint negyven szakmai szervezet képviseltette magát.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com