Horvát-magyar pályázatból újítják fel a nagykanizsai múzeum tetőterét

Horvát-magyar határon átnyúló projekt keretéből újítják fel Nagykanizsán a Thúry György Múzeum tetőszerkezetét, ahol új interaktív kiállítás is helyet kap - mondta el a város polgármestere pénteken, az önkormányzati közgyűlés döntéseiről szóló sajtótájékoztatóján.Horváth Jácint (Éljen VárosuNk! Egyesület) kifejtette: egy horvát partnerrel közösen 610 ezer eurót, vagyis mintegy 230 millió forintot nyertek a pályázaton, amelyhez öt százalék önrészt kell biztosítania a városnak. Ebből újítják fel a múzeum Fő úti épületének leromlott állapotú tetőterét, ahol majd helyi hagyományokat bemutató interaktív kiállítást is berendeznek.

Az elnyert pályázat részeként rekonstruálják és ivókútként a Deák téren helyezik el a török kutat, amelynek medencéje még a török időkből származik. A pályázati forrás biztosítja továbbá egy turizmusfejlesztési stratégia kidolgozását is - jegyezte meg a polgármester.

Beszámolt arról is, hogy januártól kétszeresére emelik Nagykanizsán a háziorvosok és a védőnők helyiadó-mentes bevételének értékhatárát, amit egy törvénymódosítás tett lehetővé. Az eddigi évi 20 millió forint helyett 40 millió forintig nem kell helyi iparűzési adót fizetniük, ami mindössze 12 millió forint bevételkiesést jelent az önkormányzatnak, de ezzel is segíteni kívánják a háziorvosokat és a védőnőket.

Horváth Jácint kitért arra is, hogy a közgyűlésen tárgyalt rendőrségi beszámoló szerint az év első tíz hónapjában közvetlenül 59 bűncselekmény és 71 szabálysértés leleplezését segítette a városban kiépített közterületi kamerarendszer, de ennél nagyobb számban használták a felvételeket egyéb nyomozásoknál. Mindez azt bizonyítja, hogy a kamerák igazolták a létjogosultságukat - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com