Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak, melyekre mindannyian büszkék lehetünk.

    
A Széchenyi téren négy napon át mintegy hetven kiállító kínálja termékeit. A vendégek kóstolhatnak borokat, pálinkákat, minőségi hentesárukat, tartósítószermentes lekvárokat és szörpöket. Szombaton délelőtt az érdeklődők megtudhatják, hogyan készül a hungarikumok közé tartozó karcagi birkapörkölt, amelyből majd kóstolhatnak is. Látványos programnak ígérkezik az óriáskürtőskalács-sütés. Az Erdélyből érkező Kovács kalács csapata összeilleszthető sütőfán készíti el a több méteres édességet, amely hosszának csak a tér fősétányának szélessége szab határt.
  

A szervezők gondoskodtak arról, hogy az ehető is iható hungarikumok mellett a vendégek találkozhassanak a népi kézművesség és iparművészet remekeivel, lesz a téren ékszerkészítő, bőrműves, fafaragó, fazekas, gyöngyfűző, selyemfestő, gyékényfonó, citerakészítő, bőrös és késes is. A vasárnapig tartó rendezvényen tartanak magyar kutyafajta és solymászbemutatót, valamint néptáncelőadások, népzenei és könnyűzenei koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket - közölte a fesztiváligazgató.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com