Hungarikum lett a tárogató népzenei hangszer

Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

tárogató

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak. "Egyedi hangzása, különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetik" - olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az ülésen döntés született a hungarikumok, a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával, népszerűsítésével és megismerésével foglalkozó pályázati kiírásról is. A minisztérium félmilliárd forint többletforrást csoportosított át erre a célra.
A pályázat alapkoncepciója "a nemzeti értékpiramis-rendszer alapjának megerősítése" - fogalmazott a tárca vezetője, megjegyezve, hogy a korábbi pályázatok éppen ellenkezőleg, a piramis csúcsán elhelyezkedő nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését szorgalmazták.

A rendelkezésre álló forrásból támogatják a megyei és a külhoni értéktár munkáját is. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A Hungarikum Bizottság célja, hogy ez a szám bővüljön, határon túli értékekkel is.
A miniszter arról is beszámolt, hogy tervezik egy Hungarikum Archívum létrehozását, amelybe a hungarikumokkal kapcsolatos kiadványokat és könyveket gyűjtenék egybe.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com