Húsvéti Kenyérlelke Fesztivált rendeznek vasárnap a Fény utcai piacon

Húsvéti Kenyérlelke Fesztivált rendeznek vasárnap délelőtt 10 órától a fővárosi Fény utcai piac közösségi terében.Az ingyenes fesztiválon számos ismert pékség mutatkozik be a közönségnek, de lesznek kistermelők, tartanak kalács-workshopokat és az érdeklődők válogathatnak a minőségi sonkák között is - közölte a II. kerületi Polgármesteri Hivatal az MTI-vel. Mint írták, a szervezők célja összehozni a kenyér szerelmeseit, hogy az emberek kicserélhessék tapasztalataikat, megoszthassák másokkal egyedi fortélyaikat, vagy csak nézelődjenek, kóstolgassanak. A szervezők szeretnék visszaemelni a köztudatba az igazi kenyérsütés fogalmát, készítésének változatait, eredeti ízeit és magyar hagyományát.
    

A rendezvényen a főszerepet a kenyér, a kalács és egyéb péksütemények mellett a közelgő húsvét okán a sonka kapja, de a tojás is szerepet kap, valamint kézművesek sora vonultatja fel termékeit. A húsvéti kalácsversenyre bárki nevezhet saját kalácsával, az indulókat ismert személyekből álló zsűri értékeli: Szabadfi Szabolcs, azaz Szabi a Pék, Cseperkáló József, a Panelpék tulajdonosa és Ormós Gabriella pék, a Kovász Labor blog szerzője. A zenei színpadon utcazenészek váltják egymást a nap során.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com