Húsvéti programokkal várják a látogatókat a Néprajzi Múzeumban március 28-án

Húsvéti vásárral, kézműves foglalkozásokkal és családi előadásokkal várják a látogatókat a Néprajzi Múzeumban március 28-án, a Hímes nap elnevezésű rendezvényen.A szervezők közleménye szerint a Hagyomány és Design vásáron a látogatók harminc képzőművész, dizájner és kézműves munkái közül válogathatnak.

A délelőtti program a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében megvalósuló, ingyenes Bach és a népzene című koncerttel indul, amely a barokk mesterművek és a magyar népzenei motívumok kapcsolatát mutatja be. A gyerekeket Écsi Gyöngyi bábos meseszínháza várja, aki az Angyalbárányok című gömöri népmesét adja elő.

A rendezvény fókuszában a népi díszítőművészet áll: az érdeklődők megismerhetik a tojásírás, a berzselés és a tojáskarcolás technikáit. A mesterek bemutatóin betekintést nyerhetnek a palóc, a beregi és a pásztorművészet motívumvilágába. A kékfestő műhelyben hagyományos eljárásokat mutatnak be, a Néprajzi szalonban pedig közösségi alkotásra nyílik lehetőség.

A program során a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből régi hímestojás-rajzokat mutatnak be, a tematikus tárlatvezetéseken pedig egyebek mellett a húsvéti ünnepkör tárgyi és szimbolikus jelentését, valamint a falusi tavaszi hagyományokat járják körül. A látogatók emellett filmválogatást láthatnak a Kárpát-medence húsvéti szokásairól, a családokat pedig játékos felfedezőút várja a kiállítóterekben.

A programkínálatban vadon termő növények gasztronómiai bemutatója, fermentált italok készítése, méhészeti előadás és méhviasz mécses workshop is szerepel. Délután a Tímár Sára Trió tavaszköszöntő koncertjét hallhatja a közönség. A tájékoztatás szerint a vásár területére a belépés díjtalan, míg a kiegészítő programok és a kiállítások kedvezményes, 2500 forintos jeggyel látogathatók.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com