Húsz szabadtéri koncert és több mint ötven kulturális program a veszprémi 32. Gizella napok kínálatában

Húsz szabadtéri koncert és több mint ötven kulturális program várja az érdeklődőket Veszprémben, a 32. Gizella napokon május 5. és 11. között. Mások mellett fellép az Elefánt és az Anima Sound System is - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a rendezvényt szervező Veszprémi Programiroda Kft. vezetője.Zalavári Eszter elmondta, hogy a Gizella napok hagyományos, Gizella királyné alakjához kapcsolódó programelemeinek Veszprém történelmi belvárosa ad helyet. A Gizella-díjak átadása, valamint a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság és a Gizella Nőikar ünnepi műsorát az Óváros téren, az ünnepi szentmisét pedig a Szentháromság téren rendezik a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Szent Mihály Kórus közreműködésével.

A történelmi felvonuláshoz a zászlóforgatók, gólyalábasok, passaui vendégek, valamint a helyi közösségek és nemzetiségek csoportjai mellett idén negyedik alkalommal Veszprém városrészeinek képviselői is csatlakoznak.

Mint mondta, Veszprém és németországi testvérvárosa, Passau ebben az évben ünnepli testvérvárosi kapcsolatának 25 éves jubileumát, valamint a Veszprém-Passaui Baráti Kör Egyesület alapításának is negyed évszázados évfordulója lesz idén, ebből az alkalomból a városháza aulájában nyílik kiállítás Egy 25 éves barátság története képekben címmel az egyesület szervezésében.

Zalavári Eszter elmondta, hogy a fesztiválhétvégén, május 9-10-11-én könnyűzenei programok várják az érdeklődőket. A koncertek idén az Óváros téren, a Hangvilla előtti téren és a Vár Áruház előtti téren zajlanak majd. Mások mellett az Elefánt, a Magashegyi Undergound, a TNT, az Anima Sound System, az idén húsz éves Irie Maffia, Co Lee, az Ocho Macho, Ferenczi György és a Rackajam, valamint Molnár Tamás is színpadra lép.

A zenei programban helyet kapnak a veszprémi és helyi kötődésű előadók, koncerten mutatkoznak be a Hangár Könnyűzenei Központ növendékei, fellép a The Bluesberry Band és érkeznek fiatal előadók, dalszerzők is. Az egyhetes programsorozatot idén is a Gizella Nőikar koncertje zárja május 11-én, vasárnap a Megyeháza Szent István termében.

Május 11-én, vasárnap a Magyar Honvédség Szentendre Helyőrségi Zenekar, a Magyar Honvédség Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara szakalaki bemutatói és koncertjei várják az érdeklődőket több helyszínen Veszprém belvárosában - tette hozzá. A képzőművészeti programkínálatban rendhagyó tárlatvezetések, jazzkoncert, kiállításmegnyitó, szabadtéri festészet, családi alkotóudvar és irodalmi piknik szerepel.

A Laczkó Dezső Múzeum három helyszínen, a Tűztoronyban, a Hősök Kapujában és a múzeum épületében várja ismeretterjesztő és kézműves programjaival az érdeklődőket.

A Veszprémi Érsekség szakmai programokkal, ünnepi koncerttel, vezetett sétákkal, filmvetítéssel, borkóstolóval, kreatív és interaktív játékokkal kapcsolódik a Gizella Napok rendezvénysorozatához. Május 10-én szombaton a Kabóca Bábszínház és a Veronaki zenekar szórakoztatja a legkisebbeket - fűzte hozzá Zalavári Eszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com