Huszártalálkozót rendeznek szombaton Nyíregyházán

A történelmi Magyarország területéről és Lengyelországból is érkeznek hagyományőrző lovas egyesületek szombaton a 19. Nyíregyházi Huszártalálkozóra; a kétnapos programon díszfelvonulással mutatkoznak be a közöségnek a lovasbandériumok, de lesznek harcászati bemutatók és kézműves foglalkozások is. Az Országzászló téren megtartandó megnyitó előtt díszmenetben mutatkoznak be a környék lakóinak a meghívott hagyományőrző egyesületek, a beszédeket és a koszorúzást követően pedig díszsortűz és huszárroham szerepel a programban - mondta Bene János múzeumigazgató az eseményt beharangozó keddi nyíregyházi sajtótájékoztatón.

A program délután a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik, ahol huszárgenerációk találkozóját szervezik meg, a kisebbeket és a nagyobbakat ezalatt toborzó népi játékokkal, harcászati és fegyverbemutatókkal, az 1848-as "nyargaló" tüzérek bemutatójával várják. Lesz airsoft lövészet, történelmi előadást hallhatnak az érdeklődők az I. Huszárhadosztály elásott, idén májusban Ausztriában megtalált iratanyagáról, a bátrabbak részt vehetnek tűzoltási gyakorlaton, bemutatkoznak a rendőrkutyák, a kézműves foglalkozások keretében pedig huszárcsákót és leánypártát készíthetnek az érdeklődők.

Székely Tibor hagyományőrző huszárezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke a tájékoztatón elmondta, az eseményre az egész történelmi Magyarország területéről várják a lovas hagyományőrző egyesületeket, rajtuk kívül Lengyelországból is érkeznek huszárok.

A vasárnapi program megemlékezéssel zárul a Huszár emlékkertben, ahol az emlékhely létrehozásának huszadik évfordulóját ünneplik meg a meghívottak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com