Húszéves lett a zalai Ludvig Nemzetközi Művésztelep

Húsz éve indult el a Nagykanizsához közeli Kisrécsén a Ludvig Nemzetközi Művésztelep, ahol vasárnaptól 13 ország 34 képzőművésze alkot két héten át - közölte a szervező Ludvig Klára keddi sajtótájékoztatóján.Mint kifejtette: a férje, Ludvig Zoltán festőművész által indított művésztelep sorrendben a 27. lesz, mert egy időben télen is tartottak alkotótáborokat az egykori parasztudvarból kialakított képzőművészeti centrumban.

A húszéves jubileum apropóján idén arra is választ keresnek, hogy mi is a húsz év lenyomata.

    
Az 1999 óta eltelt két évtizedben a kezdeti alkotótábor és baráti összejövetel 2006-tól művészeti szabadiskolaként, továbbá kora tavasztól késő őszig tartó programok helyszíneként is egyre ismertebb lett. Testvérvárosi, illetve roma művésztelepek, kreatív táborok gyerekeknek és művészeti szabadiskola felnőtteknek, ének mesterkurzusok és zenei táborok is helyet kaptak a Kendlimajorban kialakított centrumban.
    

Ludvig Zoltán és fia, Ludvig Dániel képzőművészek mellett Kuvaittól Kubáig 13 ország - többségében visszajáró - művészei kaptak meghívást a mostani, a nagyközönség számára is mindvégig nyitott művésztelepre. A tábor nyitott, vagyis az érdeklődők a két hét során bármikor bepillanthatnak az alkotások születésének folyamatába.
    

A vasárnap esti megnyitót követően június 4-én Dialógus címmel nyílik tárlat a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban Ralf Klement szobrászművész és a Türingiai Művészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból. A résztvevők és az idelátogatók a Nagy-Britanniában élő Merksz Andor audiovizuális performanszát is láthatják június 8-án, de ezen a hétvégén az Egri Pinceszínház művészei ugyancsak jelen lesznek előadásukkal. A művésztelepet június 15-én este ezúttal is a két hét terméséből összeállított kiállítással zárják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com