Huszonnégy Alexandra üzlet helyén nyílik Líra-Móra könyvesbolt április végéig

Összesen 24 egykori Alexandra könyvesbolt helyén nyit Líra-Móra könyvesbolt néven új üzletet április végéig a Janikovszky és Kolosi Kft., az üzemeltető kedden az utolsó szükséges szerződéseket is aláírta az üzlethelyiségek bérbeadóival. Húsz könyvesbolt már megnyílt, további négy megnyitása a következő hetekben várható - tájékoztatta a Líra Könyv Zrt. az MTI-t.A közlemény szerint a januárban bezárt egykori Alexandra könyvesboltok kiesését az egész magyar könyvpiac megérezte, a Móra Könyvkiadó és a Líra-csoport tulajdonosai ezért elhatározták, hogy ajánlatot tesznek az ingatlan-tulajdonosoknak a stratégiai szempontból fontosnak ítélt könyvesboltok átvételére.

Az általuk létrehozott Janikovszky és Kolosi Kft. végül 24 üzlethelyiség bérleti jogát szerezte meg az ország számos pontján.

A szerződések aláírása után a legtöbb helyen lezajlott a leltár is, a Líra Könyv Zrt. - mint nagykereskedő - pedig ajánlatot tett a korábban az Alexandra-csoporttal szerződésben álló kiadóknak az árukészlet bizományos átvételére. A kiadók éltek a lehetőséggel, így sikerült elkerülni, hogy kereskedelmi és kulturális szempontból egyaránt fontos könyvesboltok huzamos ideig zárva tartsanak - közölte a Líra.


A Líra Könyv Zrt. emellett saját kereskedelmi és franchise hálózatát is növelte. Az ugyancsak tavasszal megnyíló mohácsi és tököli Líra-könyvesboltok mellett a fővárosi Dohány utcában kedden - háromhetes próbaüzem után - megnyit a Magvető Café is. Az irodalmi kávézó és könyvesbolt elsősorban a Magvető Kiadó könyveit kínálja a vásárlóknak.


Több mint 700, a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő kötet kapható jelenleg kereskedelmi forgalomban, de eddig nem volt olyan könyvesbolt, ahol a vásárlók a teljes kínálatból válogathattak volna. A Magvető Café emellett találkozási pont is kíván lenni, ahol kötetbemutatók, kisebb színházi előadások és rendhagyó irodalomórák várják a szépirodalom barátait.


Az április végére lezáruló építkezési folyamat végén összesen 92 könyvesboltot működtet majd a Líra-csoport, ezzel Magyarország legtöbb könyvesboltot üzemeltető hálózata jön létre - közölték. A nyilvános cégadatok szerint a Líra Könyv Zrt. nettó árbevétele 2015-ben 5,89 milliárd forint volt az előző évi 5,13 milliárd forint után. A cég mérleg szerinti eredménye 167 millió forintra nőtt az előző évi 145 millió forint után.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com