Huszonnégy millió forintért kelt el egy art deco nyakék a BÁV karácsonyi aukcióján

Huszonnégy millió forintért kelt el egy 20 karátnyi briliánssal ékített platina, art deco stílusú nyakék a BÁV karácsonyi aukcióján - közölte csütörtökön az intézmény az MTI-vel.A cég történetének legértékesebb ékszerkollekcióját árverezték kedden és szerdán, több mint 300 karátnyi briliánssal. A legmagasabb árat az art deco ékszerek érték el, a nyakék mellett egy karkötő 14,4 millió forintért kelt el.

A legmagasabb árat - 1,5-1,5 millió forintot - Nádler István Rózsaszín gesztusa és Nagy Sándor Kőből szabadult című szobra érte el.

    
Szinte maradéktalanul elkeltek az ezüst asztalneműk, illetve egyéb műtárgyak. Gorka Lívia kísérleti kerámiáiból kettő is egymillió forint feletti összeget ért el, Hasadás című alkotása megismételte a novemberi életműrekordot 1,8 millió forintos eladási árával. Az árverés legnagyobb licitharcát egy Herendi-tányér váltotta ki. Az 1860-ban, mindössze néhány példányban Scitovszky János, Esztergom érsekének megrendelésére készült, kínaizáló stílusú tányér hosszú licitharcot követően 11-szeres áron, 900 ezer forintért adták el.
    

A karácsonyi aukció második napján kortárs festmények és szobrok kerültek kalapács alá. Az árverés különlegessége volt, hogy az 1930-as, 40-es években született klasszikus modern alkotók és a fiatal kortársak alkotásai együtt szerepeltek. Az árverés a külföldön is nagyra értékelt magyarokkal indult, a szokásos népszerűség övezte a világviszonylatban legtöbbet eladott művész, Victor Vasarely szitanyomatait, de Maurer Dóra, Keserü Ilona vagy Vera Molnár grafikáért is sokan harcba szálltak.
   

A Vajda Lajos Stúdió művészei közül ismét ef Zámbó István és feLugossy László szürreális képei voltak a legnépszerűbbek, ef Zámbó István Részlet a Boldog sivatagból című munkája 900 ezer forintért kelt el. Nagy volt a kereslet azonban a szentendrei művészek absztrakt alkotásai iránt is, sokan licitáltak egy-egy Deim Pál- vagy Aknay János-képre. Ebből a műfajból mégis Konok Tamás művei voltak a legkeresettebbek.
    

A főművek közül Mazzag István Talán című, 1986-os nagyméretű pop art és a neoavantgárd között egyensúlyozó festménye 1,4 millió forintért kelt el. Ugyanennyiért vásárolták meg Sváby Lajos balkáni konfliktust feldolgozó Nem messze tőlünk című olajképét is - közölte az intézmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com