Huszonnégy település amatőr színjátszói a Pajtaszínházi Szemlén

Hat megye 24 településének amatőr színjátszó csoportjai mutatkoznak be a Nemzeti Múzeumban a Pajtaszínház mintaprogram eredményeit bemutató Pajtaszínház Szemlén szombaton és vasárnap.EmmiA Magyar Teátrumi Társaság (MTT), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával 2015 őszén indult program célja elsősorban a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztése.

"Hitünk szerint ez a színház az egész nemzet színháza. Egy egységes vérkeringés részei vagyunk, ez az egész pedig akkor jó, ha nem szakadunk el egymástól.

Ezt az ügyet támogatja a Pajtaszínház kezdeményezés is. Boldog lennék, ha minden évben ezzel az eseménnyel ünnepelhetnénk a magyar kultúra napját" - mondta Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója a szemle szombati megnyitóján.

Polyák Albert, az NMI megbízott főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a színjátszás olyan hagyomány, amely a magyar történelemben mindig közösség- és nemzetépítő erővel bírt. "Erre ma is oda kell figyelni, ezért indítottuk el a kistelepüléseken a Pajtaszínház programot, hogy a helyi társadalmak és közvetve a helyi gazdaság az együttműködés, az egymásra odafigyelés készségének kialakításával gazdagodjanak és erősödjenek" - fogalmazott.

Mint hozzátette, az intézet feladata, hogy segítsen az ország közművelődési állapotán, ám nem tud minden településen jelen lenni. Ezért indít mintaprojekteket, melyek példaként állhatnak a többi település elé. Szedlacsek Emília, az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága közösségi művelődési és művészeti főosztályának vezetője is azt emelte ki a megnyitón, hogy a színjátszással megvalósuló közösségi magatartás túlmutat az előadáson, olyan közösségi mozgásokat indít el, amelyek gazdasági eredményekhez is vezethetnek.

A szemlén szombaton 11, vasárnap 13 település amatőr színjátszó csoportja lép fel, amelyek félmillió forintos támogatásban részesülve egy-egy mentor - színészek, rendezők - segítségével állították színpadra előadásaikat. A produkciók között található népszínmű, iskoladráma, zenés játék és kortárs dráma is.

A programban Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyei falvak és kistelepülések amatőr színjátszói vesznek részt. A rendezvény és a program fővédnöke Szarvas József Jászai Mari-díjas színművész.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com