Idei százezredik látogatóját fogadta az Aeropark Repülőmúzeum

Idei százezredik látogatóját fogadta pénteken a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum, amely ősszel és télen is várja a látogatókat számos interaktív, ismeretterjesztő programjával, és minden hétvégén folyamatosan indulnak a repülőtéri túrák is.A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70 ezer látogató fordult meg az Aeroparkban, az idei viszont már sorozatban a negyedik év, amikor a látogatószám meghaladja a százezer főt - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

Mint írták, a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) által üzemeltetett repülőmúzeum idei nagy rendezvényei tömegeket vonzottak. A Múzeumok éjszakáján minden eddiginél több, kilencezer látogatót fogadott a kiállítóhely, amely ezzel az országos esemény negyedik legnépszerűbb helyszíne lett. Az őszi Ikarus Találkozóra több mint tízezer érdeklődő volt kíváncsi. A reptérlátogatásokon eddig csaknem 30 ezer látogatót kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött a múzeum túravezetői.

A ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését tíz évvel ezelőtt vette át az LKK, és megkezdte az addigra leromlott állapotú repülőgépek felújítását, illetve a gyűjtemény fejlesztését. Az akkor kilenc légijárműből álló gyűjtemény azóta jelentősen gyarapodott: jelenleg tizennyolc repülőgép és helikopter, számos oldtimer minősítésű repülőtéri földi kiszolgáló jármű, és hat szimulátor tekinthető meg, próbálható ki az Aeroparkban. A Malév egykori legendás utasszállítói mellett látható a többi között mezőgazdasági, rendőrségi, és mentőhelikopter, egy MiG-21-es vadászgép és egy kisméretű üzleti gép is.

Az LKK rendelkezik az ország harmadik legnagyobb aktív veterán Ikarus-flottájával, amelynek autóbuszai a népszerű reptérlátogatásokat teljesítik a budapesti és a debreceni légikikötőben. A flotta legújabb járművét a hónap elején megrendezett Ikarus Találkozón láthatta először a közönség. Az Aeropark reptéri kulisszatitkokat, történelmi repülőgépeket, és a légiközlekedési ágazatot bemutató Youtube-csatornája szintén százezres követői táborral rendelkezik.

A ferihegyi repülőmúzeum ősszel és télen is fogadja a látogatókat számos interaktív, ismeretterjesztő programjával, és minden hétvégén folyamatosan indulnak a repülőtéri túrák is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com