Idei utolsó Múzeum+ estjét tartja meg a Nemzeti Galéria

Idei utolsó Múzeum+ estjét tartja meg november 22-én a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), ahol az intézmény két új, nagyszabású időszaki tárlatát is láthatja a közönség.Az évzáró Múzeum+ esten a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001), valamint a Budapest.

Az első aranykor. Sztereoképek és képeslapfotók a Fortepan és a Deutsche Fotothek gyűjteményéből (1903-1912) című kiállítások is 22 óráig látogathatók - közölte az MTI-vel a Magyar Nemzeti Galéria.
    

A TechnoCool kiállításban Petrányi Zsolt kurátor és Csepelyi Adrienn író, újságíró tartanak rendhagyó tárlatvezetéseket, és a múzeum állandó gyűjteményét is vezetett sétákon ismerhetik meg az érdeklődők. A frissen nyílt, Budapest. Az első aranykor című fotókiállításban Virágvölgyi István kurátor és Winkler Nóra művészeti menedzser szubjektív budapesti sétára várja az érdeklődőket, míg Török Andrással, a Fortepan menedzserével, a Budapest könyv szerzőjével Fónagy Zoltán történész és Bellák Gábor művészettörténész beszélget a főváros titkairól.
    

Az este hangulatát DJ Crimson, DJ Mintaka és DJ Longman biztosítja, a kreatív alkotásra vágyók pedig különféle kollázsokat készíthetnek a 90-es évekből inspirálódva. A Múzeum+ programon ezúttal is gasztronómiai különlegességekkel, borkóstolóval és Big Ben teaházzal várja közönségét a múzeum.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com