Idén is bemutatkozik a cigány kultúra a bódvalenkei vigasságokon

A Magyar Református Szeretetszolgálat Bódvalenke - Freskófalu elnevezésű projektjének keretében augusztus 7-én és 8-án ismét megrendezi a cigány kultúra és művészet immár hagyományos seregszemléjét a Bódvalenkei vigasságokat.Romungro Gypsy BandPénteken koncertezik a Romungro Gypsy Band, a Borra-Való Zenekar, a Kanizsa Csillagai és a Vojasa, szombaton pedig fellép az Anirosz, Szalóki Ági, a Romengo, Keck Mária flamenco táncos, a RumbARoma és a Dorco Band is.
Szombaton délelőtt kirándulásokat szerveznek a Bódvalenkét körülvevő mocsárra, amely az ország egyik legértékesebb lápja, páratlan flórával és faunával, valamint lesz vezetett túra az esztramosi Rákóczi-barlangba is.

A világörökség részét képező barlang az aggteleki barlangrendszer egyik legszebb és legizgalmasabb része. Délutántól a színpadi programok mellett a látogatók megtekinthetik a bódvalenkei bajnokok karate bemutatóját, de a szervezők készülnek mesesarokkal, költők kávézójával és főzőversennyel is.

A vigasságok elődje, a korábbi Sárkányünnep örömünnep az egymás művészetében, kultúrájában lelt közös öröm ünnepe volt és bár a név változott, a rendezvény célja ugyanaz maradt: egy programkavalkád során megmutatni, hogy romák és nem romák békességben, kulturális sokszínűségben tudnak egymás mellett élni, még a riasztóan szegény, szociálisan terhelt körülmények között is - közölte a segélyszervezet az MTI-vel.

A szeretetszolgálat 2010-ben vette át a Bódvalenke - Freskófalu projekt gondozását, amelynek során cigány származású festőművészek érkeztek a 95 százalékban cigányok lakta, nagyon szegény borsodi törpefaluba, hogy óriásképeket fessenek a házak falára.

A projekt célja az volt, hogy olyan művészeti értékek szülessenek, amelyre minden roma ember büszke lehet, és kiváltja a többségi társadalom elismerését is. A lokális cél pedig, hogy kihasználva a Bódvalenkére irányuló figyelmet, főleg a turizmus révén hozzásegítse a falut a mélyszegénységből való kiemelkedéshez.

A falu ismertségének növekedéséhez nagyban hozzájárult a Bódvalenkei vigasságok elnevezésű rendezvény is, így évek óta ismert zenészek, költők és előadóművészek lépnek fel Észak-Magyarország egyik legszínvonalasabb világzenei eseményén, és vonzzák oda a látogatókat is.

A fesztivál leglényegesebb vonatkozása a művészeti élményen túl az, hogy szociális szempontból két, egymástól merőben eltérő közönséget mozdít meg: a környékbeli nehéz sorsú romákat, és a városi középosztályt. A rendezvénynek célja a szociális érzékenyítés is, továbbá az adományozásra buzdítás, hiszen a szeretetszolgálat támogatása nélkül a bódvalenkeieknek még szerényebb körülmények között kellene élniük.

A fesztivál hivatalos programja a Magyar Református Szeretetszolgálat honlapján és Facebook oldalán érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com