Idén is családi fesztivállal indul a Kolibri Színház új évada

Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020/2021-es évadát  - közölte a gyermek- és ifjúsági színház szerdán az MTI-vel.Már elindultak a Dániel András nagysikerű kufli-meséiből készülő Egy kupac kufli című előadás próbái Andrusko Marcella rendező vezetésével. A tavasszal elmaradt ősbemutatót október 10-én tartják a Kolibri Fészekben. A közlemény szerint az elhalasztott márciusi premier helyett szeptember 11-től láthatja a közönség a Tipli című ifjúsági előadást, amelyet Krausz Attila kortárs regényéből Tasnádi István alkalmazott színpadra és Vidovszky György rendezett a Kolibri Pincében.


    
Gimesi Dóra Emma csöndje című, tavalyi évadra tervezett színdarabját novemberben mutatják be Kuthy Ágnes rendezésében az idény első nagyszínpadi produkciójaként. Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját Gyevi-Bíró Eszter állítja színpadra a Kolibri Pincében 2021 tavaszán. Szintén az évad második felében tűznek műsorra két, a PlayOn! európai uniós együttműködés részeként készülő előadást: februári bemutatóként Madách Imre Az ember tragédiája című művének színpadi adaptációját Novák János rendezésében, valamint a Watergate című interaktív ifjúsági játékot, amelyet Vidovszky György rendez a Kolibri Pincében 2021 májusában. Előkészületben van továbbá Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című kétszereplős darabja, amelyet Székely Andrea visz színre a Kolibri Fészekben.
    

A közlemény szerint Novák János igazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a Kolibri Színház kiemelt feladatának tartja a felelősségteljes felkészülést az új évadra: a színház vezetősége javaslatot tesz a színházon belüli távolságtartás, kézfertőtlenítés, maszkviselés és nézőszám szabályozására annak érdekében, hogy a közönség és a munkatársak is teljes biztonságban érezhessék magukat az előadásokon.
    

A közlemény szerint  a Kolibri Fesztivált, a színház hagyományos évadnyitó fesztiválját ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartják meg  szeptember első szombatján. A tavaszi időpont helyett 2020. szeptember 28. és október 4. között rendezik meg az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös szervezésében a jubileumi X. Kaposvári ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálét, amelyen a Kolibri A császárfiú álma és A méhek istene című előadásokkal szerepel - olvasható a színház közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com