Idén is hazai fesztiválokon hívja fel a figyelmet az autizmusra az Út a Mosolyért Alapítvány

Négy hazai fesztiválon, a VOLT-on, a Balatonsoundon, a Strand és a Sziget Fesztiválon hívja fel a fiatalok figyelmét az autizmussal élőkre a Út a Mosolyért Alapítvány - mondta az alapítvány elnöke szerdán az MTI-nek.Szijjártó-Nagy Szilvia kiemelte, hogy az autizmussal élő emberek sok odafigyelést és törődést igényelnek, speciális élethelyzetüket a fiatalok azért érthetik meg könnyebben, mert ők a legnyitottabb korosztály.

   
Kampányuk lényege, hogy a MOL Nyrt. ötszáz forintot fizet minden feltöltött kép után az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozásához; a fényképeket az #együttazautistákért hashtaggel várják a közösségi oldalaikon. Az alapítványnak a központ létrehozásával az a célja, hogy hosszútávú megoldást tudjanak nyújtani az autizmussal élők számára. A fesztiválokon való részvétel és az autizmusra való figyelemfelhívás is a célkitűzés része.
    

Szijjártó-Nagy Szilvia kiemelte azt is, hogy a tavaly decemberben indított 13616-os adományvonalukra várják a hívásokat. Egy hívás ötszáz forinttal támogatja az alapítvány célkitűzéseit. Elmondta azt is, hogy tavaly szintén négy nagy hazai fesztiválon voltak jelen kampányukkal, amely nagy sikert aratott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com