Idén is jelentkezhetnek a pályakezdő színházrendezők a Találkozások pályázatra

Június 24-ig lehet jelentkezni a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös pályázatára pályakezdő színházrendezőknek kamaraszínházi előadások létrehozására.TheatreA pályázat célja a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkája kap támogatást - olvasható a Manna Produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint felidézik, 2015 tavaszán a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület első alkalommal írt ki pályázatot fiatal, pályakezdő rendezők részére. Az immár három éve jól működő IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) mintájára indította el hagyományteremtő módon múlt tavasszal a Találkozások pályázatot a színház, együttműködő szakmai partneréül a Manna Egyesületet választva.

A Találkozásokra pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhatnak idén is, egy kétszereplős darabbal. A cél a korosztályok, a tapasztalatok találkoztatása, fontos kritériummal arra vonatkozóan, hogy a két választott színész közt legalább két generációnyi korkülönbség legyen.

A bemutató helyszíne a Bethlen Téri Színház, a pályázatot 2016. szeptember 1-jétől 2017. június 1-ig kell megvalósítani. A bemutatni kívánt produkcióban két színész szerepelhet, akik között korban legalább kétgenerációnyi a különbség. A rendezőnek a pályázatban meg kell jelölnie egy mentort - egy tapasztalt rendezőt -, akivel szeretne együtt dolgozni.

A kiíró szervezetek anyagi támogatást nem biztosítanak a bemutatni kívánt produkció létrehozásához, csak aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásaikat ajánlják fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez. A bemutatni kívánt produkció létrehozásához próbaterem, színházterem, technikai háttér és személyzet, a színház és a Manna Produkció díszlet- és jelmezraktárának teljes készlete, PR és reklám, menedzsment biztosított.

A nyertes produkciókat a Bethlen Téri Színház bemutatja, rendszeresen műsorra tűzi, a Manna vidéki helyszínekre, fesztiválokra utaztatja. A beérkezett pályázatokat a pályázatot kiíró szervezetek képviselői bírálják el, június 30-i határidővel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com