Idén is megrendezik a nemzetközi természetfilm-fesztivált Gödöllőn

Május 18. és 22. között immár második alkalommal rendezik meg a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivált. A rendezvényre már lehet nevezni - tájékoztatta az MTI-t a fesztivál kommunikációs vezetője.Nemzetközi Természetfilm FesztiválErsók Nóra elmondta: az ötnapos programsorozatban a nemzetközi mellett idén a Kárpát-medencei filmszemlét is meghirdetik.

Emlékeztetett arra, hogy a szervezők a természet- és környezetvédelem gondolatát állították a középpontba, a jelentkezők pedig nemcsak professzionális filmkészítők lehetnek, hanem bárki pályázhat.

"Nem titkolt célunk az is, hogy minél több fiatalt érjünk el akár alkotóként, akár nézőként vagy aktív természetvédőként" - tette hozzá. A kommunikációs vezető felidézte: a tavaly először megrendezett versenyre 42 országból 424 film érkezett, amelyekből az előzsűri végül hetvenet választott ki a megmérettetésre, a Gödöllő-szerte zajló vetítéseken pedig több ezer látogató vett részt.

A mostani év kiemelt témája a víz és a vizes élőhelyek védelme - hívta fel a figyelmet Ersók Nóra. A nemzetközi szekcióban klasszikus természetfilmekkel, természet- és környezetvédelmi dokumentumfilmekkel, úti és expedíciós filmekkel, rajzfilmekkel, valamint a tudomány és természet, a vadászat, a halászat-horgászat témakörébe tartozó filmekkel lehet pályázni. A Kárpát-medencei szemle kategóriái a természeti értékeink, a vidéki élet és a hagyományok tematikát ölelik fel.

A fesztivál munkatársa hangsúlyozta: az öt nap alatt idén is ingyenes vetítésekkel, közönségtalálkozókkal, sokszínű környezet- és természetvédelmi programokkal, előadásokkal és könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.
A fesztiválon 9 szekciódíj és 5 kiemelt díj (fődíj, a legjobb víz, vizes élőhelyvédelmi film díja, Rockenbauer-emlékdíj, Kárpát-medencei külhoni magyar alkotó díja, legjobb fiatal alkotó díja) vár gazdára. Részletek a www.godollofilmfest.com oldalon találhatók, a nevezés február 29-én zárul.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com