Idén is megrendezik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált

Idén is megtartják augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált, amelyet azonban a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek családiasabb hangulatában rendeznek meg.A Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl a fesztiválon most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások és szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl - korlátozott létszámú közönség előtt - fellép a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

    
Mint írták, a rendezvény 15., jubileumi évében visszatér a kezdetekhez: kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú események várják az érdeklődőket kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal.

A kezdetekhez való visszatérést az elmúlt másfél évtized tárgyi emlékeiből összeállított kiállításon is bemutatják.
    

A Házak, udvarok, házigazdák nevű programsorozatban a látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazdák által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket. A Szentendrei Kulturális Központ mint házigazda a szentendrei nemzetiségiek napját, gasztro workshopokat, borkóstolással egybekötött beszélgetést, szabadtéri filmvetítést, stand-up comedy előadást szervez.


A Népzenei udvarban népzenei és néptáncprogramokat tartanak, az underground kedvelői pedig a Barlang-udvarban vehetnek részt például a Tudósok vagy a Korai Trancemission koncertjén. A Városháza udvara szintén koncerteknek ad helyet: korlátozott számú hallgatóság előtt a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk lép fel.
    

A szentendrei Fő tér napközben a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket, este pedig látványos fényfestést tartanak. A város történetét és titkait a Tourinform Iroda által szervezett városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódását pedig a GastroArt helyszínein ismerhetik meg a látogatók, akik a szentendrei iparművészek portékái és Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet termékei között is válogathatnak.
    

A Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készül a fesztiválra. A szentendrei kötődésű gasztronómiai kiállítók mellett a helyi éttermek a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a közönséget.
    

A pódiumszínpadon a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád minikoncert-sorozat szentendrei fellépői adnak műsort. A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlat, a templomdombi zenés közösségi festés, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve létrejövő karikatúrakiállítás, illetve a WAMP design vásár.
   

Az eredetileg szombatra meghirdetett gyertyaúsztatás és a Rotary Szentendre 10. Jótékonysági gumikacsa-versenye a járványhelyzet miatt idén elmarad. A rendezvényt az éppen aktuális egészségügyi biztonsági előírásoknak megfelelően tartják meg - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com