Idén is megválasztják Budapest Borát

Idén is megválasztják Budapest Borát: a borversenyre 95 tétel érkezett, mintegy fele-fele arányban fehér- és vörösborok, amelyeket szerdán bírálnak el a Városligetben.

bbraSzentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelő főpolgármester-helyettes a bírálat megkezdése előtt - újságírók jelenlétében - hangsúlyozta: a bor olyan nemzeti érték, amely mellé a fővárosnak oda kell állnia, mindez jól illeszkedik a korábban meghirdetett A nemzet fővárosa programba.

Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára hozzátette: Budapest nem régóta ugyan, de borvidékhez is tartozik, a XII. kerületben lévő Kadarkáink kertje ültetvény néhány hete csatlakozott az Etyek-budai borvidékhez.

Szentes Tamás az MTI-nek elmondta: a második alkalommal meghirdetett borverseny eredménye már szerdán megszületik, de azt csak november 17-én hirdetik ki, a Városnapon.

Horkay András, az Országos Borszakértői Bizottság elnöke többek között arról beszélt: a négy bíráló bizottságnak - amelyek szakemberek segítségével értékelik, minősítik a bormintákat - nem lesz könnyű dolguk, mert egy-egy testületben több, mint húsz bormintát kell minősíteniük. A bizottságok által legjobbnak ítélt tételeket újra kóstolva ítélik oda a Budapest Bora elismeréseket a legjobbnak talált fehér-, illetve vörösbornak.

Kiss Eliza az idei szüretről az MTI-nek azt mondta, hogy az mind minőségben, mind pedig mennyiségben gyengébb lesz a vártnál. Hozzáfűzte: a szüret még nem ért véget, így végleges adatok még nincsenek.

A mostani becslés szerint a pincékbe az idén mintegy 2,5 millió hektoliter bor kerülhet. Ez a mennyiség elmarad mind a több éves átlagtól, ami 2,7 millió hektoliter, mind a várakozástól, ami 3 millió hektoliter körüli volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com