Idén is pályázatot hirdet fiatal íróknak a Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Ismét pályázatot hirdet fiatal íróknak az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG); a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 15.A pályakezdő szépíró kategóriában közzétett pályázati felhívás szerint ebben az évben is tíz alkotó részesülhet jelentős szakmai, és a későbbiekben anyagi támogatásban - tájékoztatta a Előretolt Helyőrség Íróakadémia az MTI-t.
    

Olyan 18 és 25 év közötti pályázók jelentkezését várják, akik nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket, és úgy érzik: alkotói pályájuk kibontakozását elősegítheti az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóinak iránymutatása, szakmai tapasztalata, egy alkotói közösséghez való tartozás, a pályakezdés nehézségeinek áthidalásához nyújtott szakmai, szellemi és anyagi támogatás - írták.
    

Az íróakadémiai képzés időtartama három tanév, a képzés első felében a pályázat nyerteseinek egyedülálló tanulási és továbbképzési lehetőségeket kínál jeles írók irányításával, továbbá a pályázat nyertesei korszerű önmenedzselési módszereket is elsajátíthatnak. A képzés második felében a pályázat nyerteseinek a KMTG egy tanévre havi nettó százezer forint művészeti tanulmányi ösztöndíjjal nyújt támogatást. Amennyiben a hallgató teljesíti az íróakadémia szakmai elvárásait, a KMTG további egy évvel meghosszabbítja az ösztöndíjat.  
    

A KMTG közreműködik a nyertesek műveinek megjelentetésében, közönségtalálkozók és szakmai rendezvények szervezésében, gondoskodik a médiajelenlétről, valamint elősegíti a szerzők érdekeinek érvényesítését. A tájékoztató szerint a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az íróakadémia képzése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Számos tehetséges és elhivatott pályakezdő élt a felkínált lehetőségekkel, és lépett önálló kötettel az irodalomkedvelő közönség elé.
    

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában, az Enumeráció című debütsorozatban eddig 34 kötet jelent meg, és több hallgatónak már a második, sőt a harmadik könyve látott napvilágot. Az akadémia oktatói és hallgatói az intézmény 2016-os fennállása óta több száz kitüntetést, díjat és szakmai ösztöndíjat nyertek el. A pályázatról további információk a KMTG honlapján érhetők el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com