Idén is szabadtéri táncestekkel készül a Nemzeti Táncszínház a Várkert Bazárban

Idén is belekóstolhat a közönség a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba, valamint Hollywood kedvencét, a szteppet is kipróbálhatják az érdeklődők a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 20. és 31. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.Az immár harmadik születésnapját ünneplő Táncbazár kínálatát a Nemzeti Táncszínház idén is azzal a szándékkal állította össze, hogy a magyar mellett a nemzetközi folklórt is megmutassa a közönségnek - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott programismertetőjében.

A magyar néptánc elmaradhatatlan része a szabadtéri programsorozatnak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Táncrapszódia és a Kalotaszeg című előadásait mutatja be. A Duna Művészegyüttes az Örökkön-örökké című előadással érkezik a Várkert Bazárba, a Fitos Dezső Társulat Falusi színek produkciójában a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és kimeríthetetlen folklórkincsét hozza el a városlakóknak.


A tangó nemcsak egy tánc, hanem egy életforma. Ebbe az életérzésbe kóstolhatnak bele az érdeklődők Budai László, valamint vendége, a Tangó Táncszínház conTangos című előadásában. A FlamenCorazonArte Táncszínház elképesztően látványos, vérpezsdítő flamenco-estje, a FlamenColores a magyar, arab, zsidó, keresztény, indiai és cigány eredetű ősi zenei motívumok és ritmusok világába repíti el a közönséget. A Táncmelodikák előadásban Pirók Zsófia és a Melodika Project zenészei egyedi műfajt teremtenek.


A Feledi János - Feledi Project - Trio a la Kodály a kortárs tánc és a hazai kortárs kamarazene mellett a progresszív jazz világába kalauzol el Prozódia című produkciójával. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház a TálaMantra - Indiai táncképek című, klasszikus indiai tánctechnikákat és modern koreográfiákat bemutató táncelőadásával érkezik.


A PiroTap Productions társulat egy igazi amerikai táncot, a sztepp műfaját szeretné megismertetni a nézőkkel Tap Evolution című darabjában. Rossz idő esetén a produkciók a Várkert Bazár multifunkcionális termébe költöznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com