Idén két estén át szólnak az operettek a Budavári Palotakoncerten

Idén két estén át szólnak az operettek a Duna fölött: a második alkalommal megrendezett Budavári Palotakoncert péntek és szombat este neves fellépőkkel és népszerű operett-részletekkel várja vendégeit a Oroszlános udvarban.

A Budapesti Operettszínház idén is a kezdeményezés mellé állt, az esteken 15 szólista, 20 tagú balettkar és a teátrum 50 tagú szimfonikus zenekara lép fel Makláry László vezényletével, az operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor látványos rendezésében. A pirotechnikai elemekkel tarkított előadások műsorvezetője a Verebes Linda-Pindroch Csaba színészházaspár lesz - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Budapest - Városkép - KözlekedésA közmédia által is rögzített műsorban olyan remekművek részletei lesznek láthatók-hallhatók, mint a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, a Cirkuszhercegnő, A víg özvegy, a Leányvásár, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Viktória, A mosoly országa és a Cigányszerelem. Emellett olyan, mára talán elfeledett alkotók slágerei is hallhatók lesznek, mint Farkas Ferenc, és meglepetés-számok is várhatók. A két részes, hat tematikus blokkra bontott gálaműsor teljes átfedést nyújt az operett-irodalomról - írják.

A gálaesten fellép Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kállay Bori, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Dancs Annamari, Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté és Gömöri András Máté. A Vadász Dániel és Nacsa Olivér által 2013-ban alapított operettgála idén kiegészítő rendezvényekkel is várja az érdeklődőket. A szombaton délután tartandó operett-szimpózium kötetlen, zenés beszélgetésének vendége lesz a szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója, Jurij Schwarzkopf, a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház direktora, Razvan Ion Dinca, Glatz Attila, a Salute to Vienna amerikai és kanadai koncertsorozat ötletgazdája és tulajdonosa, valamint az operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor. A szimpóziumot zenés kvízjáték követi értékes nyereményekkel. A két programra a belépés ingyenes, a helyszín ezúttal is az Oroszlános udvar.forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com