Idén Veszprémben adja elő Szarka Tamás a Kézfogás című dalt több száz gyerekkel együtt

Idén az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Veszprémben adja elő Szarka Tamás többszáz gyermekkel együtt a Kézfogás című dalt június 2-án a nemzeti összetartozás napja alkalmából.A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a zenészt a Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda Kuckó Tagóvodája hívta meg a közös éneklésre, amelynek a Kossuth-díjas előadóművész nagy örömmel tesz eleget. Mint a közleményben kiemelik, a Kézfogás című dalt 2019 óta minden évben több mint százezren adják elő együtt egy időben a Kárpát-medencében és világszerte a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
    

Emlékeztetnek arra, hogy 2019-ben Budapesten a Kossuth téren, 2021-ben az Országházban a Szent Koronánál, 2022-ben a komáromi Erzsébet hídon hangzott el a szám. Szarka Tamás idén Veszprémből csatlakozik azokhoz, akik ugyanabban az időben saját településükön éneklik el a dalt - áll a közleményben, amely szerint eddig már csaknem 450 intézmény csatlakozott a közös énekléshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com