Ifj. Placido Domingo írta a műsor főcímzenéjét

Ifj. Placido Domingo írta a főcímzenét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely a Visegrádi Négyek tagállamai (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja majd.A Virtuózok idei műsorfolyama kilép a határokon túlra, ezzel már öt ország tehetségei mutathatják meg a tehetségüket 70 milliós közönség és komoly nemzetközi zsűri előtt - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi adásában a Virtuózok alapítója.

    
Peller Mariann hozzátette, mindegyik országból négy-négy fiatal tehetség kerül be a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyamba; a mostani, nemzetközi mezőnyben az eddigi győztesek is indulhatnak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz; a nevezéseket vasárnapig várják a jelentkezes.virtuozok.hu weboldalon.
    

A négy-négy indulót mindegyik országban nemzeti zsűri választja ki, majd a műsorfolyam nemzetközi zsűrijében a résztvevő országokat egy-egy zsűritag - Magyarországról Miklósa Erika operaénekes - képviseli - számolt be Peller Mariann. Ifj. Placido Domingo elmondta: azért fontosak a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutatók, mert sok fiatalt inspirálnak, megmutatják, mit lehet elérni már ifjú korban is, persze csak sok-sok munkával.
    

A Virtuózok ráadásul az emberi oldalát is felmutatja a zenélésnek, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a pop-, hanem a klasszikus zenében is komoly eredményekre lehet jutni már fiatalon - emelte ki a spanyol zeneszerző. Ifj. Placido Domingo elmondása szerint a Virtuózok hatodik évadának általa írt főcímzenéjét hétfőn vették fel, és elégedett az eredménnyel. Mint megjegyezte, egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
    

Peller Mariann hozzáfűzte: a Budafoki Dohnányi Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével rögzített darab "olyan főcím lesz, amire mindenki emlékezni fog". A főcímzenéből később egy kibővített változat is készül, amelyet a tervek szerint id. Placido Domingo vezényel majd a Virtuózok fináléjában. Eközben tárgyalások folynak arról, hogy Spanyolországban is elinduljon a Virtuózok, az ottani műsorban ifj. Placido Domingo is zsűrizik majd - mondta el Peller Mariann.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com