Igó Éva kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt

Igó Éva Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt - közölte a Vígszínház szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a díjat a Kabaré keddi előadásának végén, a tapsrendet megszakítva adta át Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter. Az egykori Nemzeti Színház, ma Pesti Magyar Színház 2009-ben elhunyt igazgatójáról, Iglódi Istvánról elnevezett díjat özvegye, Iglódiné Fábry Zsuzsa alapította 2011-ben, hogy ezzel is ápolja férje emlékét. Az elismerést minden év májusában olyan színművésznek adják át, aki szoros kapcsolatban volt a legendás színésszel, színházigazgatóval, rendezővel.
    

A díj átadása az utóbbi években titokban szerveződik, így a díjazott csak az átadás pillanatában tudja meg, hogy ő kapta az elismerést.     Iglódi István többször rendezte Igó Évát, többek között a Vígszínház 1987-ben bemutatott Csókos asszony című előadásában, amelyért a színművész elnyerte az Emerton-díjat. A közös munkák során mély és meghatározó szakmai kapcsolat alakult ki közöttük - fogalmaz a közlemény.
    

Iglódi István Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Pesti Magyar Színház egykori igazgató-főrendezője, a Nemzeti Színház örökös tagja 1944. április 29-én született Magyarbólyon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként 1966-ban, rendezőként 1968-ban végzett. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1973-ig volt tag.


Ezt követően a 25. Színházban dolgozott, majd a Népszínház színész-rendezője lett. 1982 és 1990 között a József Attila Színház főrendezője volt, majd később ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, végül 1999-től haláláig az akkor már Pesti Magyar Színházra átnevezett intézménynek az igazgatója volt. Harminc évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol egyetemi docenssé nevezték ki. Számos tévéfilmben és színdarabban szerepelt.
    

Az Iglódi-emlékgyűrűt az alapítás óta Kubik Anna, Rancsó Dezső, Auksz Éva, Jegercsik Csaba, Soltész Bözse, Méhes László, Pápai Erika, Őze Áron, Gregor Bernadett és Cserna Antal vehették át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com