II. Mátyás király különleges körmöci dukátosa is szerepel a Nudelman Numizmatika aukcióján

Szombaton rendezi meg a Nudelman Numizmatika idei dupla érmeaukcióját, amelynek legkülönlegesebb tétele II. Mátyás király körmöci 2 dukátosa lesz.A szervezők közleménye szerint a budapesti árverésen a világ minden tájáról származó ritkaságok, ókori aranyak mellett magyar és erdélyi pénzek veretei kerülnek kalapács alá. Az aukción szerepelnek Hunyadi János ritkaságszámba menő aranyai és II. Rákóczi György nagybányai aranyforintja, Ferenc József és Erzsébet királyné 1867-es koronázására kibocsátott, 15 dukát súlyú aranyérme, valamint a Magyar Tanácsköztársaság 1919-ben készült próbaveret-tervezete is.


A Nudelman 21. Numizmatikai Aukciója a ritka aranypénzekre fókuszál. Ókori aranyak mellett vegyesházi királyaink, erdélyi fejedelmek és Habsburg királyok aranyforintjai, dukátjai alkotják a kollekciót.

Mint írják, az antik pénzek közül az aukció kiemelt darabja lesz a trák királyság ősi aranyérme, melyet Lüszimakhosz veretett időszámítás előtt 305-281 között, a római aranyak közül pedig figyelemre méltó Domitianus császár aureusza.


Vegyesházi uralkodóink aranyforintjai a legkeresettebb darabok az utóbbi két évtizedben a gyűjtők körében. Hunyadi János ritkaságszámba menő aranyai mindig nagy érdeklődésre tarthatnak számot, az aukción három is szerepel, amire korábbi árverésen még nem volt példa - emelik ki a közleményben. Habsburg királyaink veretei reprezentatív módon, szinte sorszámkövető évszámokkal képviselik a majd 400 év pénzverését.


A címlapdarab, II. Mátyás körmöci 2 dukátosa a lehető legnagyobb ritkaság, magántulajdonban csak ez a példány ismert - hangsúlyozzák, felidézve, hogy a 2 dukátos 30 évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi árverésen, ahol másfél millió forintért kelt el, majd 2007-ben a Nudelman Numizmatika aukcióján már kétszer annyiért adták el.


Most harmincezer euróról (csaknem 12 millió forintról) indul az árverésen. II. Rákóczi Ferenc aranyforintjai a legnépszerűbbek a gyűjtői körökben, a mostani árverés három tételt is kínál, melyből verdefényes állapota miatt kiemelkedik az 1704-ben vert körmöci aranyforint. A másik kiemelkedő darab Ferenc József 9 dukátosa, melyet 1896-ban vertek Körmöcbányán a millenniumi ünnepségek alkalmából. Az éremkép I. Ferdinánd 1553-as tallérjának a mintájára készült Ferenc József portréjával.


A szintén szombaton zajló 22. aukció anyagát 120 tallér, mintegy 300 koronázási és visszafoglalási érem alkotja. A visszafoglalási érmek a törökök elleni győzelmek alkalmából készültek 1683 és 1718 között. Nemzetközileg is népszerű gyűjtési terület, a történelmi háttér mellett fontos jellegzetességük, hogy a kor legismertebb vésnökei által készített magas esztétikai tartalommal rendelkeznek - emelik ki a közleményben.


Szintén különleges tétel a Ferenc József és Erzsébet királyné 1867-es koronázására kibocsátott, 15 dukát súlyú aranyérme, amelyből csak kevés készült.A Magyar Tanácsköztársaság 1919-ben készült próbaveret-tervezete, valamint Horthy kori próbaveretek is szerepelnek az árverés tételei között. Utóbbiak legritkább darabjait csak három példányban verték, Soltész Elemér tábori püspök megrendelésére.


Az árverés zárótétele egy 300 darabos próbaveret-gyűjtemény, amely a legnagyobb ismert magángyűjtemény - olvasható a közleményben. A tallérok közül egy igazi ritkaság a listavezető, amely sem a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában, sem a bécsi Münzkabinett gyűjteményében nem szerepel - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com