Ingyenes családi programok a Pesti Vigadó nyílt napján

Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket szombaton a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten.

A rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse a nagy történelmi múlttal rendelkező épületet, de emellett a családok számára is szeretnének színes programlehetőséget biztosítani - hangsúlyozta Molnárné Szunyi Barbara ügyvezető igazgató a programot beharangozó szerdai budapesti tájékoztatón.

pesti-vigado10

Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény honlapján csütörtöktől lehet regisztrálni a csoportos idegenvezetésre, amelyen a látogatók vezetéssel járhatják be az épületet szombaton.

Lesti Árpád kommunikációs vezető a programot ismertetve elmondta: ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők Győrfi Lajos szobrászművész és Szunyoghy András kiállítását, a Somogyi József - 100 című tárlatot, valamint A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben című kiállítást.

Délelőtt Kókay Krisztina textilművész, az MMA rendes tagja és Kő Pál szobrászművész, az MMA rendes tagja vezetésével képzőművészeti foglalkozásokat tartanak. Pom-Pom meséit vetítik a gyerekeknek a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon, ahol az idén 80 éves Csukás István író mesél az érdeklődőknek. Délután Mindenki tud rajzolni címmel Csernyus Lőrinc építész, az MMA levelező tagja interaktív előadásán bizonyítja be, hogy a rajzolás leginkább önbizalom kérdése.

Táncházat tart Pálházi Bence és bandája a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak közreműködésével. Este Kokas Katalin hegedűművész és Vásáry Tamás zongoraművész hangszerbemutatóján vehetnek részt a látogatók, majd a két művész komolyzenei koncertet ad a Vigadó színpadán.

Molnárné Szunyi Barbara azt is elmondta, hogy a terveik között kiemelt helyen szerepelnek a turisztika fejlesztések. Céljuk, hogy a csoportosan érkezők mellett az egyéni érdeklődők számára is teljesebb körű szolgáltatásokat biztosítsanak.

Ennek részeként szombaton megnyílik a kávézó a 6. emeleti Panorámateraszon, ahonnan egyedi kilátás nyílik a budai Várra és a Citadellára - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az érdeklődők az épületben elhelyezett QR-kódokat beolvasva ismerkedhetnek meg a termek történelmével vagy az egyes kiállításokkal.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com