Ingyenes online előadással ünnepel a Budapesti Operettszínház

Ingyenes online előadással ünnepel a színházi világnapon a Budapesti Operettszínház: március 27-én, szombaton a Bozsik Yvette rendezte János vitéz című produkciót láthatja a közönség.Az operettszínház hétfői közleményében emlékeztetnek arra, hogy a színházi világnapot már második alkalommal tartják meg járványügyi zárás idején. Az operettszínház ezzel az online előadással szeretné mégis közel hozni nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon.

    
Mint írják, Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul a közönség elé. A színház YouTube-csatornáján megtekinthető előadás közben a nézők akár élő chatben is üzenetet küldhetnek a művészeknek. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
    

Mint a közleményben kiemelik, a jelen helyzetben talán fontosabb az összetartozás érzése, mint valaha. A Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére minden évben a szakma egyik kiemelkedő művésze vagy alkotója fogalmazza meg üzenetét a színházkedvelők számára. Az idén Helen Mirren Oscar-díjas színésznő írt a színházi világnapra üzenetet, amelyet a Budapesti Operettszínház képviseletében Nádasi Veronika Csillag-díjas és Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában hallhat a közönség az online előadás közvetítése előtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com