Irodalmi, improvizációs és színházi beavató programokkal bővül a Víg Szalon programkínálata

A Vígszínház negyedik játszóhelye, a Víg Szalon tavasszal irodalmi, improvizációs és színházi beavató eseményekkel várja a közönséget – közölte a Vígszínház az MTI-vel.A Víg Szalonban valósul meg a Víg Társalgó című programsorozat, amelynek részeként március 21-én a mesterséges intelligencia és a művészet kapcsolatáról beszélget Zányi Tamás Balázs Béla-díjas hangmérnök, Baráthy György forgatókönyvíró, műfordító, Giliga Ilka jelmeztervező és Keleti Arthur kibertitok jövőkutató – tájékoztattak, hozzátéve, hogy április 4-én ugyancsak a Víg Társalgóban beszélget majd Halász Judittal Sztankay Ádám.

A Víg Beavató elnevezésű programsorozat következő alkalmain, március 26-án és április 3-án a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás tantermi változatában az iskolások maguk is az események részeseivé válhatnak. Arany János élettörténetét korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megidéző programra elsősorban iskoláscsoportok és osztályok jelentkezését várják, hatodikos kortól – olvasható a közleményben.

A Szalon Impro című beszélgetős és improvizációs esten, március 29-én Márkus Luca, Medveczky Balázs és Seress Zoltán színművészek Novák Péter vezetésével a Rémségek kicsiny boltja című előadáshoz kapcsolódva improvizálnak majd jeleneteket. Labancz Dániel pszichológus pedig szakértőként, ugyanakkor némi humorral szemlélve elemzi majd témát, a szituációkat és a karaktereket.

Április 11-én, a Márai-maratonon Márai Ferenc és felesége, Lola naplóbejegyzései hangzanak majd el Hegedűs D. Géza és Takáts Andrea felolvasásában.
Az elhangzó részleteken keresztül a Márai házaspár emigrációjának 1948 és 1979 közötti időszakát követheti nyomon a közönség.

Április 25-én első alkalommal rendezik meg a Víg Szalonban a Vermegzenésítés Challenge-t. A rendezvényen Zoltán Áron vendége Horváth Szabolcs és Szélinger Anna lesz. Az est során a versmegzenésítésről mint alkotófolyamatról, illetve a versekhez kötődő érzelmeikről beszélgetnek majd a szereplők. További információ a Vígszínház honlapján található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com