Irodalmi pályázatot írtak ki ifjúsági regényekre

Irodalmi pályázatot hirdetett ifjúsági regények írására a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség.A 10 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy olyan szórakoztató regények készüljenek, amelyek felhívják a 10-14 éves gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára, a klímaváltozás problémájára, egyúttal a természet szeretetére, természetjárásra, aktív életmódra ösztönzik őket, mindezt azonban nem didaktikus módon teszik - mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályázati programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

   
Hozzátette: pályázni 18 éves kortól lehet, kezdő és rendszeresen publikáló írók jelentkezését is várják 2021. május 15-ig. A tervek szerint az első helyezett 5 millió forint, a második 3 millió forint, a harmadik 2 millió forint jutalomban részesül, de megosztott díjazás is előfordulhat, emellett különdíjat is szeretnének odaítélni - közölte a kormánybiztos.
    

A zsűri elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, tagja Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője; Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője; Pacskovszky Zsolt, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője és Varga Betti irodalmár, pedagógus. Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy szépirodalmi igénnyel megírt alkotásokat várnak, a pályázat anonim, egy szerző 1 művel nevezhet. Kiemelte: a pályázaton minden magyar nyelven alkotó, így határon túli író is részt vehet.
   

A beadott alkotások terjedelme minimum 3 szerzői ív legyen, a műveket 2021. szeptember 15-ig bírálják el - tette hozzá. A pályázat részletei az iroszovetseg.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalon olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com