Irodalmi programokkal, koncertekkel és közösségi eseményekkel várja a közönséget a nyári Margó

Irodalmi programokkal, koncertekkel és közösségi eseményekkel várja a közönséget a Nyári Margó Irodalmi Fesztivál csütörtöktől a salföldi Bánya Kertben.A szervezők tájékoztatása szerint a 15 éves Margó ünnepi évadának nyári állomásán többek között Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, Lovasi András, az Anima Sound System, Tompa Andrea, Háy János, Kemény Zsófi, Fehér Boldizsár, Jehan Paumero, Fábián Tamás és Tóth Marcsi is várja a közönséget.

A szombatig tartó fesztiválon a Bánya Kert színpadán a Beck@Grecsó duó szeretet vessző béke című előadása, Lovasi András egyszálgitáros estje és az Anima Sound System koncertje mellett Kemény Zsófi EgyÉletem című produkciója, valamint a Margó-díjas Fehér Boldizsár stand-up estje is szerepel a programban. Az irodalmi beszélgetéseken Háy János, Tompa Andrea, Jehan Paumero, Fábián Tamás és Tóth Marcsi találkozik az olvasókkal.

Valuska László fesztiváligazgató a közleményben kiemelte: a Nyári Margó középpontjában az írók, a könyvek és a dalszövegek állnak, a fesztivál célja pedig, hogy történetekkel, inspirációval és kikapcsolódással gazdagítsa a látogatókat. A szervezők hangsúlyozták, hogy a fesztivál a Káli-medence adottságaira is épít: a programok mellett a környék kulturális és természeti értékeinek felfedezésére is ösztönzik a résztvevőket.

A fesztiválon az esti koncertek és irodalmi események mellett kísérőprogramok is lesznek, köztük meseterápia Kecskés Karina vezetésével, irodalomterápia, vezetett kerékpártúrák és gyermekfoglalkozások.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megérkezett a bayeux-i kárpit Londonba

Megérkezett a bayeux-i kárpit Londonba

Megérkezett pénteken a bayeux-i kárpit Londonba.

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

http://ujhazak.com