Irodalmi villásreggeli Balatonfüreden

A villásreggelik hagyományát idézi fel Varjú Viktor, a Kisbíró séfje menüsorával és Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője által összegyűjtött irodalmi szemelvényekkel a Hamvas Béla Asztaltársaság Magyar gyomorirodalom Krúdytól Hamvasig - Gábli, vagyis gábelfrühstück Balatonfüreden című rendezvénye szombaton a Borcsa étteremben. Mint Vinkó József az MTI-nek pénteken elmondta, a gábelfrühstücköt, vagyis villásreggelit a Krúdyhoz hasonló lumpok találták ki, akik a hagyományos reggeli idején még nem keltek fel, de az ebédet nem tudták kivárni, hiszen a másnapos gyomor már hamarabb kívánt valamit. A szakíró hozzátette, hogy a gáblinak is becézett étkezés jellegzetes fogásai is erről árulkodnak: a zónapörkölt, a korhely leves, az einspanner (fél pár virsli lecsószafttal) mind kiválóak a másnaposság enyhítésére.

A villásreggeli neve ugyanakkor Párizsból, egy Hardy nevű kocsmárosnétól ered, noha a francia fővárosban lényegesen gazdagabb, akár nyolc-tízfogásos déjeuner a la fourchette-eket is tartottak - emlékeztetett Vinkó József. Varjú Viktor szintén gazdag menüsorában szerepel a hideg kacsamáj almával, a Hadik tojás, a korhely káposztaleves csípős kolbásszal, a pájsli házi knédlivel, az ökörpofa pörkölt rántott malacfüllel és az Eszterházy tortácska is.

A rendezvény alcíme: "Hasadnak rendületlenül" - így Vinkó József történetei mellett Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Hamvas Béla és a kor több más híres írójának gasztronómiai tárgyú írásai is megidézik a gáblik fénykorát Magyar Kinga, Szűcs László és Tóth Loon veszprémi színművészek, valamint Pingiczer Szilárd zongorista segítségével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com