Isaiah Washington visszatér a Grace klinikára

Isaiah Washington visszatér a Grace klinika című amerikai kórházsorozatba hét évvel az után, hogy kirúgták a műsorból - írta pénteken a BBC News.

_73434295_73428701Az ötvenesztendős színész Preston Burke szívsebészt alakította az első három évadban, ám egy felvétel alkalmával homofób káromkodásra ragadtatta magát kollégájával, Patrick Dempsey-vel szemben, ami végül a szerepébe került.
Washington abban a részben vendégszerepel majd, amelyben egykori szerelme, Sandra Oh távozik a sorozatból. Az epizódot Amerikában májusban láthatják a nézők.

Washingtonnal legutóbb akkor találkozott a közönség a szériában, amikor faképnél hagyta az oltárnál Sandrát, akit Christina Yang játszik.

Shonda Rhimes, a sorozat alkotója szerint Oh történetének lezárásához fontos volt, hogy Washington visszatérjen ebben a részben.

Washington egyébként később bocsánatot kért viselkedéséért, és "minden körülmények között megengedhetetlennek" nevezte, amit mondott. Tanácsadáson vett részt, és meleg jogi csoportokkal konzultált a homofóbia leküzdéséről.

A Melegek és Leszbikusok Rágalmazás Elleni Szövetsége (GLAAD) örömét fejezte ki, hogy a színész visszatér a sorozatba. Emlékeztettek arra, hogy Washington az utóbbi években nyilvános megszólalásaiban támogatta a házasság egyenlőségét és határozottan kiállt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek mellett.
A sorozatból való eltávolítása után Washington nehezen kapott folyamatos munkát, tévésorozatok kisebb szerepeire szerződtették.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-26479733

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com