Iskolásoknak szóló programot tartanak a Néprajzi Múzeum Korgó valóság című kiállításában

Január 21. és 29.

között nyolc alkalommal tart iskolásoknak szóló foglalkozást az éhezés és az élelmiszer pazarlás témájában a Néprajzi Múzeum a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjával együttműködésben, a múzeum Korgó valóság című kiállításában.
A tárlat területén tartott különleges sétáló előadások során a diákok megtudhatják, hogy az éhezés és az élelmiszerpazarlás hogyan kapcsolódik egymáshoz, és mit lehet tenni azért, hogy mindannyian egy fenntarthatóbb világban éljünk – olvasható a múzeum csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Maradék nélkül program interaktív előadásai során – melyekre a 4-6. osztályos gyerekeket várják – a diákok utánajárhatnak annak, hogyan válhat az élelmiszer valódi értékké, és hogy mekkora változás érhető el figyelmesebb vásárlással.

A tájékoztatás szerint az előadások során a diákok többek között arra kaphatnak választ, hogyan lehet, hogy míg a nyugati világ gyakran a túlfogyasztás és élelmiszerpazarlás problémájával küzd, addig más országokban emberek éheznek, valamint hogy mi minden tehető azért, hogy kevesebb étel kerüljön a szemétbe.
A Korgó valóság című kiállítás - amely mély rálátást nyújt az éhezés globális és helyi problémájára – az éhség témáját három oldalról közelíti meg. A tárlat kiterjedtebb része az éhség elleni küzdelemhez kapcsolódik, a második rész az éhséget mint eszközt, a harmadik pedig az éhség és a test viszonyát mutatja be - olvasható a közleményben.

A zágrábi Néprajzi Múzeum vendégkiállítása magyar gyűjteményi tárgyakkal és történetekkel kiegészülve február 13-ig látható Budapesten.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com