Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron

Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron a Zrínyi Napokon, amelyet idén szeptember 6. és 9. között rendeznek meg.A hagyományőrzők az 1566-os ostrom leghíresebb jelenetének állítanak emléket történelmileg hiteles rekonstrukciójukkal.

A látványos lovas párbajokkal kísért műsor keretében az ó- majd az újváros elvesztése elevenedik meg, majd ezt követően a várfalon belül folytatódik a harc: a csapatok bevonulnak a kitörés eredeti helyszínére, ahol ismét felépül a palánkvár a szigetvári vár eredeti nyomvonalát követve, Zrínyi Miklós hősi kitörését zenei aláfestés is kíséri - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

    
A programban szerepel többek között a Zrínyi 1566 című rockmusical Moravetz Levente rendezésében. Az előadásban Zrínyi Miklóst a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor testesíti meg, de színpadra lép többek között Szomor György, Feke Pál és Beleznay Endre. Zenél még mások mellett Kállay-Saunders András, a török származású Arif Erdem Ocak is.
    

Mindezek mellett ünnepi szabadtéri szentmisét rendeznek a turbéki kegytemplomnál, koncertet ad a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar, a Magyar-Török Barátság Parkban pedig megemlékezést tartanak. Szabó András és Csörsz Rumen István zenés irodalmi műsorában Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzanak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények.
    

Idén újdonság lesz az eseményen a Gasztrobástya, ahol kötetlen főzési lehetőség várja a látogatókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com