Ismét Hungarikum Fesztivált rendeznek Szegeden

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.

58266120802042955_szeged_hungarikum_fesztival


Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák, milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak.

A Széchenyi tér árnyas platánfái alatt négy napon át mintegy száz kiállító kínálja - a szervezők által gondosan megválogatott - minőségi termékeit. A vendégek kóstolhatnak borokat, pálinkákat, minőségi hentesárukat, mézet, kézzel készített édességeket, tartósítószermentes lekvárokat és szörpöket. A látogatók vásárolhatnak szegedi fűszerpaprikát és gyógynövényeket is.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy az ehető is iható termékek mellett a vendégek találkozhassanak a népi kézművesség és iparművészet remekeivel, lesz a téren ékszerkészítő, bőrműves, fafaragó, fazekas, csipkeverő, csuhéfonó, citerakészítő, tojásíró és késes is. A gyerekek pedig interaktív programok keretében ismerkedhetnek meg azzal, hogyan életek, mit ettek, ittak egykor dédanyáink, dédapáink.

A fesztivál kiemelt vendége az észak-magyarországi turisztikai régió a Tisza-tóval, jóvoltukból kilátó és mászófal várja a vállalkozó szellemű vendégeket, a látogatók a matyó hagyományokkal is találkozhatnak.

A vasárnapig tartó rendezvényen néptáncelőadások, népzenei és könnyűzenei koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket, de lesz solymászbemutató, pénteken és szombaton pedig a Dél-Alföld legszebb oldtimer autóiban is gyönyörködhetnek a vendégek - közölte a fesztiváligazgató.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com